LEÁNYVÁLLALATOK

United Publishers Hungary Kft.

A világ legjelentősebb márkaértékelési rendszerének,a Superbrands programnak magyarországi lebonyolítója. A Superbrands mögött a szakmai zsűri, a nemzetközi és a hazai partnerek évek óta tartó munkája áll. A Superbrands immár tíz éve Magyarország legnagyobb hagyománnyal és elismertséggel rendelkező márkadíjazási rendszere. A cég emellett internetes tartalomszolgáltatással, kiadói tevékenységgel és tanácsadói tevékenységek szervezésével, értékesítésével is foglalkozik.

Product Of The Year Hungary Kft.

A Product of the Year a világ legjelentősebb termék innovációs díjazási rendszere, amely a fogyasztók döntésén alapul. A díjat 27 évvel ezelőtt Franciaországban adták át először, mára pedig – hazánkkal együtt – a világ több mint 30 országában van jelen és közel 3 milliárd fogyasztót ér el. A nemzetközi Product of the Year programba illeszkedve 2011 őszén Magyarországon is útjára indult Az Év Terméke Díj, ami azóta is minden évben meghirdetésre kerül.
 
productoftheyear.hu

Brand Content Kft.

A Brand Content Kft. a cégcsoport kreatív stúdiója. Itt készülnek a vállalati partnerek periodikái és egyedi kiadványai. Emellett a cég saját lapok kiadásával, internetes tartalomszolgáltatással és webshop-üzemeltetéssel foglalkozik. Legfontosabb tevékenységei a következők:
  • Print és online kiadványok készítése
  • Arculattervezés
  • Grafikai tervezés
  • Videó tartalmak készítése
  • Könyvtervezés és könyvkiadással kapcsolatos kreatív és produkciós tevékenység.

brandcontent.hu magyarbrands.hu brandbook.hu

Tea Kiadó Kft.

A 2013 februárjában alakult Tea Kiadó színvonalas, gyerekeknek és nőknek szóló könyvek kiadását tűzte ki céljául. Elsősorban a gyermekneveléshez, a családi élethez, a gyermekek fejlődéséhez kapcsolódó szakmai és szórakoztató kiadványok alkotják a kiadói portfóliót. Ezek között találhatók egészségüggyel, pszichológiával kapcsolatos kiadványok és e problémákat körüljáró regények is. Első könyve, a Babázz lazán! a Babanet és a Kölöknet online portálok tartalmaira épülve készült el, és vitathatatlanul a kiadó zászlóshajója lett. .
A Tea Kiadó célja tehetséges magyar illusztrátorok és írók felkutatása, de emellett igényes külföldi könyvek megjelentetése is. 
 

Babanet

A Babanet, a Kölöknet és az Anyatanya Magyarország egyik legpatinásabb és legnagyobb gyermekvállalással, neveléssel, oktatással foglalkozó online lapcsaládja. A Babanet, a Kölöknet és az Anyatanya sok szülőt segít a helyes tájékozódásban.
 

T-TUDOK Zrt.

A T-Tudok Zrt. jogelődje 2007. november 15-én jött létre és alkalmazott társadalomkutatással foglalkozik immár hét éve. A vállalat célja, hogy a döntéshozókat, a szakembereket és az oktatás iránt érdeklődőket segítse abban, hogy jobban megértsék az oktatás és képzés terén zajló folyamatokat. Ennek érdekében törekednek a hazai és nemzetközi műhelyek kutatási eredményeinek minél szélesebb körben való megismertetésére és a tanítás és tanulás eredményességét javító jó gyakorlatok feltárására, bemutatására. A központ fő tevékenysége az oktatáskutatás és tudásmenedzsment. A kutatások során törekednek a kvantitatív és a kvalitatív tudományos eszközök együttes alkalmazására. A vállalatban évek óta közpolitikai elemzések, nemzetközi összehasonlító tanulmányok is készülnek.
 
Szolgáltatások:
  • intézményszintű kutatások
  • indikátorfejlesztés
  • jó gyakorlatok feltárása, esettanulmányok készítése
  • programértékelés
  • fejlesztő beavatkozások hatásának vizsgálata
  • oktatással foglalkozó honlapok számára tartalomfejlesztés
  • hazai és nemzetközi szemináriumok, workshopok, minikonferenciák szervezése
  • honlap működtetése
  • szakértői tevékenység és stratégiai tanácsadás kormányzati, önkormányzati és üzleti megbízók számára

SonicData Marketing Kft.

A SonicData Kft. az adatok elemzésével, üzleti képzésekkel és tanácsadással segíti a partnereit az intelligensebb üzleti döntések meghozatalában. Tevékenységünk elsősorban marketing, értékesítési illetve ezekhez kapcsolódó üzleti kérdésekre fókuszál, de akár egyéb - például HR vagy társadalmi - tematikájú projektekben is közreműködünk, ahol szükség van valamilyen mérésre, az adatok megértésére, elemzésére és a döntések támogatására.